Wesselényi Miklós nagyon akart egy nőt. Bocsánat, egy várat. Az már csak mellékes, hogy ehhez a várhoz járt egy nő is. Főhősünk (hősünk? tényleg?) elszánta magát, és megostromolta a várat (ostromolta, hahahaa...). Szóval hogy meztélláb felosont a várba, hogy még véletlenül se hallják meg őt és a seregét (kíséretét). Merthogy nem lehet mindenki Zrínyi vagy Odüsszeusz.

„Monda a szép leány: »Árgire, szerelmem! Most látom, gonoszból hogy nem ütél engem; Ezzel nem kisebbül az én emberségem, Sőt inkább öregből az én tisztességem.«” 
Frankón?! Íme Gergei és az ő műve, História egy Árgirus nevű királyfiról és egy tündér szűzleányról.

Hogy lehet beleszeretni egy arctalan/hangtalan fantomba? Egy ideálba, aki nem is igazi, csak egy elképzelése valakinek, aki rettentően sok, mélyen őszinte e-mailt ír neked?

ÍGY!

Ez a regény mindent is tud: néha végtelenül romantikus, néha viszont két lábbal áll a földön. Megnevettet, elszomorít, lelkesít, kiakaszt. Ha szereted a párbeszédeket, akkor itt a helyed!

Minden, de tényleg minden regényemben Németh Lászlót olvas valaki. Nem véletlenül. Németh László meglepő, szókimondó, humoros, nyomasztó. Imádni való!

Ez a három író volt a legnagyobb hatással a stílusomra, a témáimra, arra, hogy milyen író szeretnék lenni. Olyan, aki egyszerre szórakoztató és nyomasztó, mint van Emmerik és Németh L., olyan, akinek a fókusza az emberi kapcsolatokon van, mint mindhárom említett írónak, olyan, aki viselkedési mintát ad, akárcsak Sarah Dessen.

Igen, ez is olyan, mint Németh László: nem lehet szabadulni tőle. Legalábbis nálam nem. Hogy miért? Mert Roland Barthes-nak és másoknak hála ma már azt kérdezzük magunktól, mit üzen nekünk a szöveg, nem pedig azt, hogy mire gondolt a költő. Ha bírod a komolyabb elmélkedést, itt a helyed!

Írod. Újraírod. Írod. Újraírod. Törlöd. Kiakadsz. Aztán írod...
Végül pedig szerkeszted, tördeled, korrektúrázod, belezavarodsz, borítót rendelsz, nyomdát intézel, reklámozod, beleőrülsz – aztán végre valahára eladod!